Hogy be ne mossanak: vissza inkább a teknőhöz?Mérgező babakocsik?

A hatóság szakemberei nemrég játék babakocsikat teszteltek lesújtó eredménnyel, mi az ICRT  független nemzetközi tesztelő szervezet segítségével valódiakat vizsgáltunk, s az eredmények itt sem mindig rózsásak. Tesztünk egyik fontos megállapítása ugyanis, hogy két, a gyermekek egészségére, fejlődésére kimondottan veszélyes vegyület (úgynevezett ftalát) is fellelhető volt több gyártó termékében – árkategóriától és az egyéb minőségi szempontoktól függetlenül.

Csöppségeink megóvása, biztonságos szállítása évszázadok óta okoz fejtörést nekünk. A gőgicsélő, sírdogáló porontyok amilyen aranyos, annyira sérülékeny kis embergombolyagok. Nagy utat tettünk meg a gyolcsokba burkolva háton szállítás módszerétől a mai, néhol az űrtechnológia szintjét súroló babakocsi technikai csodákig. Persze, hogy megéri-e efféle "Forma 1" gépekre költenünk, ez az igazán nagy kérdés.
Mert ugye minket már nem kőbölcsőben ringattak. Vagy mégis?

A babakocsi rövid története

Gyolcsok, pólyák, mózeskosár, háton rögzítés. Ezek ugyan a régmúlt megoldásai, de máig is népszerűek. Az első babakocsik három keréken guruló székek voltak, ezután jelentek meg a kerekes fonott bölcsők és a postások levélkihordó kézikocsijából átalakított babakocsik, amelyekben már a fekvő csecsemőt is lehetett tolni. Az 1870-es években a viktoriánus Angliában vált népszerűvé ez a fajta babakocsi. A macskaköves londoni utcákon kizárólag dadák tologatták a csecsemőket; a gyermekét cipelő anya képe pedig a szegénységgel párosult.
Csak 1920-as évek végére jelentek meg a fémpréseléssel gyártott olcsó babakocsik, melyek már a lakosság szélesebb köre számára váltak elérhetővé. A 2. világháborús készülődés azonban elterelte a figyelmet a babakocsi divatról, ezért 1943-tól csak egyféle típust gyártottak az úgynevezett német egyenkocsit, ami nem volt valamit szép, de nagyon olcsó volt. Aztán az 1960-as években megindult a fejlődés, ami máig tart.
A hagyományos klasszikus babakocsi az újszülött vízszintes elhelyezésére alkalmas, esetenként dönthető háttámlájú, sportosra is átalakítható típus. Némely variációban a fix vázon cserélhető az ülő-fekvő rész, és a szerkezet maga összecsukható. Manapság a családoknak nem egy, hanem kettő babakocsit ajánlanak megvételre. Az első a klasszikus fent említett típus, a második a könnyebb, városi közlekedésre, tömegközlekedésre alkalmas 6 hónapos kortól ajánlott típus. Ez a kocsi egy kézzel összecsukható, hordozható egyszerűen kezelhető fajta. Az évek során a gyártók kifejlesztették a multifunkciós babakocsikat, hogy kiváltsák a két kocsi vásárlásából adódó nehézségeket. Az így kialakított típus alaptulajdonsága, hogy van egy váz, és arra rögzíthetjük a mózest, a sportrészt vagy az autósülést, éppen amire szükség van. Legnagyobb előnye, hogy újszülött kortól használható a babakocsis időszak végéig, de éppen ezért ez a típus a legdrágább. Összecsukva is viszonylag nagy helyet foglal, és az éppen nem használatos részeit is tárolni kell.
Léteznek még ikrek számára speciális kocsik és egészen extrém megoldások is, mint például a háromkerekű sportbabakocsi görkorcsolyás anyukáknak vagy a biciklivel kombinált csodaszerkezet.

Babakocsi választás

Választáskor a legfontosabb feltétel lakóhelyünk környezetének terepviszonyai. Földutakon nagyobb fixen rögzíthető kerekek a legjobbak, belvárosi aszfalton pedig a kisebb, bolygósítható, mozgékonyabb kerekű típusok. Liftes, lépcsős házban lakóknak könnyen manőverező, a liftben jól elférő típusok ajánlottak. Tömegközlekedési eszközökön is csak a könnyebb típusok használhatóak. Biztonsági öv nélküli kocsit ne vegyünk! A legjobb az 5 pontos öv, mert ez megakadályozza a gyereket abban, hogy felálljon a kocsiban. Fontos a fékezhető kerék is, aminek stabilitásáról mindig meg kell győződni, mielőtt elengedjük a tolókart.
A kényelmet is számos kiegészítő szolgálja, a megfordítható menetirány talán a legfontosabb, erős napfény vagy szél esetén; és fontos az, hogy a gyerek – amikor már nagyobb – szívesen nézelődik a menetirányban. A legtöbb babakocsi tolókarjának magassága állítható, ez különösen fontos a magas szülőknek. A babakocsik könnyen levehető, mosható huzata is fontos szempont választásnál. A kocsi alján lévő tároló nagy segítség a napi bevásárlások megoldásában. S végül az autóval sokat közlekedő családoknak elsődleges szempont, hogy mekkorára csukható össze a babakocsi, hogy elférjen az autóban. Számos kiegészítő is kapható babakocsihoz, például napernyő, szúnyogháló, esővédő, pohártartó, téli-nyári huzat külön, téli lábzsák stb.

Piaci trendek

Komoly piackutató társaságok 2015-2019-es előrejelzései szerint a nemzetközi piacon 4-5% növekedés várható erre a periódusra. A piacokat olasz, amerikai, kanadai, németalföldi cégek fogják uralni, név szerint a Chicco, a Dorel Industries, az Evenflo&Kids. Magyarországon már kaphatóak termékek ezektől a cégektől is, de a kelet-európai (pl. lengyel) babakocsi márkák még nem vesztettek a népszerűségükből. Az egyik legnépszerűbb magyarországi típus a Bergon, mely egyelőre nem képvisel jelentős szerepet a világpiacokon, ezért tesztünkben nem szerepel.

A tesztről

Az ICRT nemzetközi független tesztelő szervezet számtalan babakocsi gyártmányt tesztelt. Ebből a mintából Magyarországon egyelőre 19 típus kapható. A tesztek teljeskörűen vizsgálják a babakocsikat az általános használattól kezdve a manőverezési képességen keresztül a stabilitásig és az alkatrészek tartósságáig. Egy rendkívül fontos vizsgálati szempont volt, hogy a babakocsi szerkezeti elemeiben milyen arányban vannak jelen veszélyesnek mínősülő, lassan lebomló, PVC lágyítására használt szerves anyagok, amelyek az emberi szervezetre káros hatásuk miatt vagy az Európai Unió tiltólistáján vannak, vagy szigorú mennyiségi korlátozás alá tartoznak. Ezeket az ftalátoknak nevezett vegyületeket az ICRT tesztben a babakocsi 12 pontjáról (csatok, rögzítők, kárpit, háló stb.)  vett mintákon tesztelték.
A ftalátok szerves vegyületek, melyek nem képeznek erős kémiai kötéseket és lassú, de hosszú ideig tartó párolgással szabadulnak fel a különböző termékekből. A PVC lágyítására használják ezeket az anyagokat, hogy rugalmasak legyenek a termékek. Padlóban, lambériában, műanyag burkolatokban és egyéb műanyag cikkekben is előfordulnak. A ftalátokkal lágyított PVC-t rendszeresen használják az egészségügyben (oxigénmaszkok, katéterek, vértasakok) és többek között gyermekjátékok készítéséhez is. A ftalátok megtalálhatók élelmiszerekben, flakonokban, ruhákban és műszaki cikkekben egyaránt, a számítógép műanyag részeitől kezdve a telefonkábelen át a kábelszigetelésekig, valamint csövek, autóalkatrészek, adalékanyagok, festékek, lőszerek és szerszámok műanyag részeiben is.
A nehezen lebomló ftalátok a legelterjedtebb szennyező anyagok, gyakorlatilag minden ember vérében, a hazai élővizekben és a házi porban is kimutathatunk ftalátszennyezést. A szervezetbe elsősorban élelmiszerrel – a csomagolóanyagokról –, valamint porral belélegezve kerülhetnek, de bőrön áthatolva is veszélyesek. A ftalátok használatát az Európai Unióban a szaporodási képességet (DEHP, BBP, DBP, DIBP), illetve a gyermek fejlődését károsító hatásaik (DEHP, DBP, BBP, DINP, DIDP és DNOP) miatt korlátozzák. Egyes ftalátok a hormonrendszerbe avatkozva korai pubertást okoznak, károsítják a férfiak szaporodási képességét és csökkentik a serdülő hímneműek tesztoszteronszintjét, ami alacsony spermaszámhoz vezet, ezért összefüggésbe hozhatók a férfiak termékenységi problémáival.
Az ICRT tesztekben hatféle ftalát vegyületet kerestek, ebből két fajtát mutattak ki.
A DEHP (di-etilhexil ftalát) a szaporodási képességet csökkenti fiúnál és lánynál, a DINP (di iso nonil ftalát) vízben (pl. izzadásnál) oldódó, súlyosan mérgező hatású, fejlődést korlátozó vegyület.
A teszten elgondolkodtató eredmények születtek. A káros anyagtartalom nem állt egyenes arányban a babakocsi eladási árával, vagyis nem volt igaz, hogy az olcsó termékek rossz mínőségű anyagból lettek volna előállítva, míg a drágábbaknál a gyártók mindig figyeltek volna a károsító hatásokra.   Tizenhárom babakocsi esetén a ftalát teszt kiváló volt a fent említett két vegyületre, de hat termék esetében a teszteredmény csupán 64%-os lett, ami úgy értelmezhető, hogy a 12 mintából 7-8 minta esetén volt jó az eredmény, a többi kocsitartozékban találtak káros vegyületeket. A "veszélyes" kocsik közt volt az egyik olcsóbb kategóriájú (48 eFt-os) Chicco gyártmány, de a méregdrága (292 eFt-os) 4Moms márka egyik típusa is.
Bár az ICRT szakértő tesztelői, és az eredményeket elemzők is visszafogottan fogalmaznak, azért elgondolkodtató ez a vizsgálati eredmény. A végső döntést természetesen a kismamáknak és apukáknak kell meghozniuk, a magunk részéről azonban nem tudnánk jó szívvel olyan babakocsit ajánlani, amely – legyen bármilyen kényelmes és jó tulajdonságokkal rendelkező is egyéb szempontok szerint – a fenti két vegyület szempontjából 64%-os eredményt produkált, azaz jó eséllyel a cseperedő csöppség egészségére kifejezetten káros anyagok találhatóak benne.

Részletes teszteredményeinket Előfizetőink ezen a linken keresztül is elérhetik.


Kattintson a videóra és elmondjuk Önnek,
hogyan ismerheti meg teszteredményeinket!